Simply Red koncert Bécsben 2015-ben

Simply Red concertA Simply Red 2015. őszétől kezdve egy európai turnén fog majd részt venni, melynek egyik állomása Bécs lesz.

Simply Red egy angol soul es pop együttes, amit még 1985-ben alapitottak és 2010-ben oszlott fel. A banda 25 éves karrierje során számtalan zenei stilusban zenélt a rocktól kezdve a reggaen át a jazzig bezárólag. Múlt évben a Simply Red hivatalos bejelentésében megerősítette, hogy az együttes 2015-től egy világ körüli turnén fog majd részt venni fennállásuk 30. évfordulójának az alkalmából. A banda jelenlegi felállását így Mick Hucknall, Kevin Robinson, Roman Roth, Dave Clayton, Ian Kirkham, Kenji Suzuki és Steve Lewinson alkotják.

Szóval a Simply Red 2015. októberétől egy európai turnén fog majd részt venni a Big Love Tour 2015-tel, melynek során Európa számos városában látható lesz majd, többek között Bécsben is.

Az osztrák fővárosban Bécsben a Simply Red koncert 2015. október 27-én kedden lesz majd megrendezve a Wiener Stadthalleban. A bécsi koncertet megelőzően 2015. október 26-án a Simply Red Prágában lesz majd látható. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Wiener Stadthalle
Roland Rainer Platz 1, 1150 Wien, Ausztria

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyárakról kattints erre a linkre még több hasznos információért: WorldTicketShop

Tom Jones koncert Bécsben 2015-ben

Tom Jones2015. júniusától Tom Jones egy európai turnén fog majd részt venni, melynek során Bécsben is fel fog majd lépni.

Tom Jones egy világhíres walsei énekes és színész, aki az 1960-as években lett igazán népszerű. A pályafutása során Jones minden zenei stílust kipróbált már, a rocktól kezdve a popon és a country zenén keresztül a soul zenéig bezárólag. Tom Jones legismertebb dalai a It’s Not Unusual, What’s New Pussycat, Delilah, Green, Green Grass of Home, She’s a Lady, Kiss és a Sex Bomb. Karrierje során Jones számos filmben is énekelt, melyek közül a legismertebbek a 28 Nap, Deep Impact, Pénz Beszél, Kutyák és macskák, Jóbarátok, Domino stb.

2015. nyarától Tom Jones egy turnén fog majd részt venni Európában, melynek keretein belül az osztrák fővárosban Bécsben is fog majd koncertezni. Az első koncertjét 2015. június elején Sønderbogban, Dániában fogja majd adni.
A Tom Jones koncet az osztrák fővárosban, Bécsben 2015. június 28-án vasárnap lesz megrendezve a Wiener Stadthalle-ban. A bécsi koncertet megelőzően Tom Jones Frankfurtban fog majd koncertezni 2015. június 26-án pénteken. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Wiener Stadthalle
Roland Rainer Platz 1, 1150 Wien, Ausztria

Jegyek: WorldTicketShop.

Cirque du Soleil Varekai Bécsben 2015-ben

Cirque du Soleil  Vienna 2015A Cirque du Soleil egy különleges előadással vár mindenkit az osztrák fővárosban, Bécsben 2015. november elején.

A Cirque du Soleil előadását a Varekait, aminek a jelentése bármi, 2002-ben mutatták be először a kanadai Montreálban és ez kerül bemutatásra majd Bécsben is. A Cirque du Soleil egy kanadai teljesen egyedülálló cirkusz, melyet még 1984-ben alapitottak Montrealban, Kanadában, a cirkusz neve a Cirque du Soleil francia jelntése A Nap Cirkusza. A Cirque du Soleil egyedülálló előadásaiban rengeteg akrobata, zsonglőr, komikus és légtornász tűnik fel és gazdag, részletes a díszlete is. Az előadás megvalósitásában és annak előkészületeiben rengetegen vesznek részt. Az előadások mindig valamilyen témat dolgoznak fel, az összesnek van törtenete, melyet a szereplők adnak elő.

A Varekai a görög mitológiának az egyik mítoszát, Ikarosz történetét mutatja be másként. Az eredeti történetben Ikarosz túl közel repült a Naphoz, megolvadtak a szárnyai és belefulladt a tengerbe a Cirque du Soleil előadásában viszont Ikarusz egy varázslatos és titkozatos szigetre esik, ahol megismerkedik az erdő különleges teremtményeivel.

A Cirque du Soleil Varekai előadásának az osztrák fővárosban található Wiener Stadthalle ad otthont. Az előadások 2015. november 4-től 2015. november 8-ig lesznek láthatóak.

Wiener Stadthalle
Roland Rainer Platz 1, 1150 Wien, Ausztria

Jegyek: WorldTicketShop.